Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2011. évi beszámoló

2012.11.03

 A „Szakmai Egyesület Műemlékeinkért” 

Közhasznú szervezet Közhasznúsági jelentése
2011.

 

Alapítás időpontja: 2007. július 6.
Bejegyző szerv: Fővárosi Bíróság
Regisztrációs szám: 12 Pk.60696
Adószám: 1 8 1 2 8 4 9 3 - 1- 4 1

 

Szöveges jelentés:

Az egyesületet a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága néhány munkatársa alapította meg, azzal a céllal, hogy tevékenységével segítse a hazai épített kulturális örökség védelmét, megóvását, fenntartását, és minél nagyobb körben történő népszerűsítését, együttműködésben a költségvetési intézményekkel, valamint más civil szervezetekkel. Tevékenységével hozzájárul a támogatott műemlékek látogathatóvá tételéhez, környezetének rendbe hozásához, rendben tartásához. Népszerűsítésük érdekében kulturális, ismeretterjesztő, illetve igényes szórakoztató programokat, szervez valamennyi korosztály számára. Tevékenységével igyekszik bevonni a nemzet tagjainak széles rétegeit a műemlékvédelembe, az adott műemlék által képviselt művelődéstörténeti hagyományok ápolásába például önkéntes munka szervezésével. A műemlékekkel kapcsolatos művelődéstörténeti ismeretek közkinccsé tétele céljából kiadványok megjelenését segíti. A turistaforgalom-emelkedés elősegítésével hozzájárul a műemlékek fenntartásához, többek közt a műemlékekben vagy közelükben információs pontok létrehozásával, vagy a műemlék környezetében található nevezetességek, látnivalók megismertetésével.

 

 

 

Tevékenységünk kiemelt eseményei voltak 2011-ben:

 

A Szakmai Egyesület Műemlékeinkért 2011-ben a lovasberényi Cziráky-kastély támogatójaként végezte vállalt feladatait.
A közhasznú szervezet célja az volt, hogy a látogatószám emelésével felhívja a figyelmet egy felújítás előtt álló műemlékekben rejlő lehetőségekre. 
Érdekelheti-e a  nagyközönséget egy olyan műemlék, mely nincs még felújítva, nincs berendezve, pusztán műemlék mivolta végett? Igen, érdekelheti! 
Érdemes-e egy ilyent a látogatók számára megtekinthetővé tenni? Igen, érdemes!


A lovasberényi Cziráky-kastély népszerűsítéséért végzett akciómunka

Helyszíni kivitelezési munkák, fizikai feladatok:

A kastélyban a meglévő látogatói WC melletti helyiségből ideiglenesen leválasztottunk egy teret új, szerelt mosdó kialakítása céljából, a rendezvények megfelelő színvonala érdekében, mely jelenleg üzemel, de még félkész állapotban van. 

Az önkormányzat együttműködése és támogatásának jeleként a helység egykori filmszínházának kiselejtezésre ítélt székeit átadta a kastély számára. A székeket az emeleti vetítőterembe – „Cziráky Filmszínház” -  szántuk, melyeknek egy részét rögzítettük a mozi-terem betonpadlójához.

A kastélyudvaron a fal menti szakaszt újabb egynyári növényekkel ültettük be.
A kastély ismertetését, népszerűsítését a kastélyról szóló szóróanyagok házilagos módon történő elkészítésével oldottuk meg.
A rendezvényeken elláttuk a tárlatvezetési, kiadvány-árusítási feladatokat, és megszerveztük a büfé üzemeltetését.

Megoldottuk a kastély fontosabb helyiségeinek takarítását minden egyes rendezvény előtt.

 

 

p1010265.jpg

 

 

p1010268.jpg

 

 

p1000909.jpg

 

 

 

         

2011-ben végzett helyszíni munkák: a mozi-terem és az új látogatói WC

 

Rendezvény-előkészítési, szervezési munkák: 

A kastélyban a 2011. évi nyári évad során 5 rendezvényt szerveztünk, és hozzájárultunk a település adventi rendezvényének kastélybeli megszervezéséhez. Népszerűsítő tevékenységünknek tudható be, hogy 2011. augusztusában egy látványosan megrendezett esküvőt is tartottak a kastélyban.

 

Az egykori filmszínház székeinek felszerelése az emeleti moziteremben. „Cziráky Filmszínház”) A terem díszítésének megoldása rendezvényekre.

Plakátok, szórólapok, jegyek házilagos elkészítése (saját tervezésben, sokszorosítással), saját hatáskörben történő terjesztése.

 

A rendezvények látogatottsága:

  • Műemléki Világnap – kb. 200 fő
  • Múzeumok Éjszakája – Műemlék*Mozi*Múzeum: 80 éves a magyar hangosfilm – filmvetítések, filmszakmai ismertető valamint egész napos, éjszakai vezetés – kb. 75 fő
  • Az „Estrellas” együttes latin zenei estje – kb. 230 fő
  • A Budapesti Utcaszínház „Ludas Matyi „ című gyermekszínháza – kb. 400 fő
  • Esküvő – kb. 300 fő
  • Örökségnapok – Örökmozgó*Mozi*Múzeum: 80 éves a magyar hangosfilm, filmvetítések és egész napos tárlatvezetés – kb. 100 fő
  • Advent a kastélyban – adventi vásár a helyi termelők termékeivel, koncert és gyermekműsorok, gyermekfoglalkoztatóval – kb. 500 fő (A település rendezvénye)

 

     p1000986.jpg

 

p1000975.jpg

 

p1000990.jpg

 

 

Esküvő a lovasberényi Cziráky-kastélyban

 

Népszerűsítés online-marketing módszerekkel:

Az egyesület a műemlékek hatékonyabb népszerűsítése érdekében az ingyenesen fenntartható honlapszerkesztő portálokon weboldalakat tart fenn a műemlékről, lehetőségei szerint: eoldal, ewk, mindenkilapja

Látogatottság az alábbi dátumig: eoldal: 3 1705 (50 – 80 / nap) ; ewk: 180 / hónap – folyamatosan nő.

A népszerűsítő munka feladataként megjelenítettük a kastélyt a Facebook közösségi portálon. Jelenleg 681 ismerőssel rendelkezik, mely szám folyamatosan nő.

 

         p1000792.jpg

 

p1010575.jpg

 

Estrellas koncert, és adventi rendezvény

 

Népszerűsítés a sajtóban:

A kastély ismertté válása, a megtekinthetőség lehetőségének híre hallatán számos cikk, tudósítás jelent meg a különböző médiákban a kastélyról, a kastélybeli rendezvényeinkről.

Kiemelhető ezek közül az Echo TV „Kincs, ami van” műemlékvédelmi magazinja, és a kastély bemutatása a „Hazai Turizmus” című sorozatban.

 

     p1010046.jpg

 

p1010067.jpg

 

p1010023.jpg

 

 

A Budapesti Utcaszínház előadása: Ludas Matyi

 

Az Egyesület környezettudatossága, állatvédelmi tevékenysége a kastélyért végzett munka során:

A plakátok és szóróanyagok újrahasznosított papír felhasználásával történt.

A kastélyba a gondnoki feladatok elvégzéséhez, jelzőkutya-feladatok ellátása céljából állatmenhelyről két magyar pulikutyát – egy testvérpárt - fogadtunk örökbe.

 

A személyi jövedelemadó 1 %-ának felajánlásából a következő feladatokat teljesítettük:

Az átutalt támogatás összege 37 550,- Ft volt.

Az összegből finanszíroztuk a MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA A LOVASBERÉNYI CZIRÁKY-KASTÉLYBAN: „80 ÉVES A MAGYAR HANGOSFILM”című, 2011. június 18-án, szombaton tartott rendezvényünket, valamint a kastélyról, és a műemlékekről készült kiadványok tárolására fali vitrint gyártottunk, és helyeztünk el a kastély fogadótermében.

 

p1000708.jpg

 

Fali vitrin a kiadványoknak

 

A munkánk eredménye:
a látogatók száma 2009-ben: 360 fő
a látogatók száma 2010-ben: 1 261 fő

a látogatók száma 2011-ben:   1 503 fő

 

Együttműködő partnereink és támogatóink 2011-ben:

Tóth Lajos gondnok

Róth József (tárlatvezetés)

Magyar Nemzeti Filmarchívum (Filmvetítések, filmtörténeti kiállítás)

Civertan Grafikai Stúdió (A rendezvények meghirdetése, és népszerűsítése)
Ákos Jegyiroda (Székesfehérvár)
Cziráky-kastély Műemléki Alapítvány (ingóságok kölcsönzése a rendezvényekre)
Nádasdladányi Nádasdy-kastély (székek a rendezvényekre)

Swiderski Anna önkéntes (A rendezvények meghirdetése a Velencei-tó környékén)
Svertecki Réka (a legifjabb önkéntes „mindenesünk”, rendezvények alkalmával nyújtott segítség a helyszínen)

Ewk.hu – czirakykastely.ewk.hu

Eoldal.hu  - www.czirakykastely.eoldal.hu

Mindenkilapja.hu – czirakykastely.mindenkilapja.hu

 

Kiemelt:

Műemlékek Nemzeti Gondnoksága
Lovasberényi Önkormányzat


 PÉNZÜGYI BESZÁMOLÓ

 szem_pu_besz_1.jpg

szem_pu_besz_2.jpg

szem_pu_besz_3.jpg

 

 



 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.